Bújócska a szekrény mögött, avagy hogyan használd a privát módot a LinkedIn-en

Van egy funkció a LinkedIn-en, amit sokan használnak, de talán nem mindenki ismer: a „privát mód” beállítás. Ezt a fiókbeállítások között találod, és ha aktiválod, név nélkül, anonim módon tudsz mások profilján nézelődni. A másik fél ilyenkor csak annyit lát: „egy LinkedIn tag megtekintette a profilodat”.

Új munkahely. Új kezdet. Új pozíció. És persze az elmaradhatatlan LinkedIn update, mert ha már váltottál, legalább annyi jár, hogy ezt szépen megmutatod a világnak (vagy legalább a kapcsolataidnak).

Aztán hopp, jönnek az értesítések: „Valaki megtekintette a profilodat… névtelenül.” Majd a névtelen megtekintéseknél megpillantod a volt munkahelyed és rájössz, hogy hirtelen mindenkit nagyon érdekelni kezdett, mit csinálsz.

Most tegyük félre egy kicsit a cinizmust (csak egy kicsit), mert erre a jelenségre természetesen pszichológiai magyarázat is van. A hirtelen változás ugyanis kiválthat kíváncsiságot, bizonytalanságot, sőt, még akár szorongást is azokból, akik ott maradtak. Az agyunk ugyanis szereti a rendszert, a kontrollt, és amikor valaki váratlanul „kiszáll” a megszokott közegből, az kimozdítja a többieket is a komfortzónájukból. Ezután pedig jön az anonim kattintás: „csak megnézem, mit csinál… de azért ne lássa, hogy megnéztem.”

Itt viszont álljunk meg egy percre! Ez a gyakorlat ugyanis nemcsak, hogy gyerekes, de méltatlan is mindkét félhez. Hiszen miért ne lehetne egykori kollégaként, vezetőként, emberként nyíltan, névvel, arccal vállalni, hogy érdekel, hova jutott a másik? Miért hisszük azt, hogy a szakmai érdeklődés egyenlő a pletykálkodással?

Pedig nem az.

A szakmai kíváncsiság teljesen rendben van. Sőt! Egy volt kolléga karrierútja sokszor inspiráló, tanulságos, vagy éppen visszaigazolás egy korábbi közös munkára. Ezt elismerni nem gyengeség, hanem érettség. Nem ciki, hanem korrekt. És hidd el: sokkal többet ad, ha azt mondod (akár egy like, egy komment vagy egy privát üzenet formájában), hogy „Gratulálok az új pozíciódhoz, érdekes irányba indultál!” mintha csendben lapulnál a LinkedIn sötét zugában, és titkos ügynökként görgetnéd a másik profilját.

Szóval, ha legközelebb megmozdul benned a kíváncsiság, ne nyomd meg reflexből a „privát mód” gombot. Nézd meg bátran, kattints névvel. Küldj egy elismerő emojit, vagy akár csak annyit, hogy „Láttam, hogy váltottál, sok sikert kívánok!”.

Nem, ettől nem veszíted el a szakmai tekintélyed. Sőt, talán épp ez emeli.

A LinkedIn nem egy ovis szekrény mögé bújós játék. Ez egy szakmai platform, amit épp mi formálunk – úgy, ahogy viselkedünk rajta.

És ha már új fejezet, kezdjük el úgy, hogy közben nem esünk vissza a régi játszmákba.

Na de mikor oké mégis névtelenül nézelődni?

Most, hogy mindenkit szépen eltanácsoltunk a kémkedés útjáról, jöjjön egy kis árnyalás, mert az élet (és a LinkedIn) sem fekete-fehér.

Igen, van olyan, amikor a névtelen profilnézegetés teljesen etikus. Például:

• Ha épp fejvadászként kutatsz, és nem szeretnéd, hogy minden érdeklődő jelölésed pánikot keltsen egy cég HR-énél.
• Ha új iparágba készülsz belépni, és csak puhatolózol, kik dolgoznak ott, mik a trendek, milyen karrierutak vannak – de még nincs kész a sztorid arra, hogy ezzel előállj.
• Ha álláskeresőként térképezed fel a piacot, és nem akarod, hogy a jelenlegi munkáltatód minden egyes mozdulatodról értesüljön.
• Vagy, ha épp egy képzés, konferencia után visszanézed a résztvevők profilját, de nem akarsz nyomulósnak tűnni.

A kulcs az, mi a szándékod. Ha a célod az, hogy kapcsolatot építs, érdeklődj, tanulj – akkor előbb-utóbb úgyis érdemes lesz felvállalni magad. A névtelen nézelődés lehet egy eszköz, de ha csak ott maradsz a sötétben, azzal pont a lényeget veszted el: a kapcsolat lehetőségét.

Szóval használd okosan. A LinkedIn nem egy kémfilmes díszlet, ha már ott vagy, játssz felnőttként.